|
Hot Jóga jóga 38 fokban!
Minden csütörtökön 19 órátol, Kovács Csaba vezetésével
Bejelentkezés szükséges!
Minden óra 90 perces és kb. 38°C-ra felfűtött teremben végzendő. Ennél a hőmérsékletnél az izmok, szalagok lazábbak, könnyebben nyújthatók, így a sérülésveszély kockázata lényegesen lecsökken. A meleg hatására a bőr pórusai kitágulnak, az izzadás fokozottabb, így a méreganyagok kiválasztása jóval hatékonyabb.
Egy 90 perces óra alatt, a gyakorlatok segítségével átmozgatjuk teljes testünket, izomzatunkat és az összes belső szervünk friss, oxigéndús vérhez jut, és ennek hatására egészségesebben élhetjük életünket.
Mindemellett a jóga fejleszti a koncentrálóképességet és nem utolsó sorban, csökkenti a mai rohanó világ népbetegségét, a stresszt, ami minden betegség alapja.
Kovács Csaba
2000-ben ismertem meg a sivananda jógát. Ezt követően az éltetem részévé vált. A jóga szellemében a mindennapjaim sokkal kiegyensúlyozottabbá váltak. A gyakorlatok segítettek rugalmassá, erőssé és egészségessé tenni egész testem. A jóga által a test, a szellem és a lélek egyensúlyát tapasztaltam meg. Ebben a felgyorsult világban nagyobb szüksége van a nyugati ember számára erre az életmódra, mint eddig bármikor. Ezért elhatároztam, hogy jógaoktatóként fogom ezt a tudást minél több embernek átadni. Örömmel tölt el, hogy eddig is sok embernek sikerült segítenem.
További információval kapcsolatban érdeklődjetek a központban, email-en vagy telefonon.

|