Okleveles, védjegyes jógaoktatói képzések

MagyarAngol

Iratkozz fel hírlevelünkre!







Honnan hallottál Központunkról?
 
Haklik Márta

 

Haklik Márta

képzettségek:
OkJ-s Sportedző, Lovas oktató,
Gerincjóga oktató, nőijóga oktató

 

Első jóga gyakorlataimat 20 évesen végeztem  kisebb nagyobb sikerrel és mivel nem találtam  olyan mestert akitől szívesen tanultam volna, áttértem a Thai chi gyakorlására évekig kitartottam mellette, de végül a lovakat és a táncot választottam. Abban a korszakomban nagyon sokat köszönhettem a lovak és a tánc formáló erejének. Életem későbbiek során úgy alakult, hogy orvosilag megmagyarázhatatlan „betegségek” követték egymást és a közérzetem mind lelki, mind fizikai szinten megromlott. 

2005 körül  találkoztam egy Tibeti energetikai gyógyító rendszerrel  amit jómagam  is megtanultam-tanulok és használok mások és magam megsegítésére. Ezen az úton haladva nem csak avató  mesteremet, hanem ahogy fejlődtem és közelebb kerültem magamhoz,  jóga mesteremet is megtaláltam,  Juhász Saroltát, aki  a legtöbbet segített, hogy felismerjem a bennem  sokáig csak rejtőzködő, nő erejét és tudását.  Egyre nagyobb nyomást helyezett rám az élet, míg végül elfogadtam az utat amit most járok és hálás vagyok minden egyes „keserves” percért, hogy most az lehetek aki vagyok. Sokáig szerettem volna kikerülni ezt  a „megmérettetést”, de  az út egyre  kristálytisztábban megmutatkozott előttem.

Számomra az energetikai gyógyászat és a jóga tökéletes kiegészítői egymásnak a blokkoldás mindkét esetben megtörténik , viszont mindkettő egy „eszköz” amit  megfelelően,tudatosan  kell használni.  Hiszem, hogy nem egy út van ,bármelyik utat választhatod, CSAK CSINÁLD és légy nyitott , befogadó a változásra. Meghívódtam saját  utamra és remélem hozzásegítelek , hogy te is közelebb kerülj a benned rejlő lehetőségekhez  és felismerd a miérteket önmagadban….

Nőijóga – intimjóga

A Nőijóga a Hatha jóga gyakorlatait alkalmazza a női egészség helyreállítására.

Társadalmunk kevéssé toleráns a női ciklus megélésével szemben. A legtöbb nő hajlamos ennek a területnek még a tudatból való kizárására is, igyekszik szinte észrevétlenné tenni menstruációját. Ennek súlyos következményei lehetnek: a medencealapi izmok gyengülése, fájdalommal járó menstruáció, szexuális életbeli problémák, inkontinencia, stb.


A Nőijóga hatásai:
Gyakorlataink az altest energetikai rendszerét állítják helyre, megerősítik a gát területét, a medence és a has izmait. Mobilizáljuk és erősítjük a csípőízületet .Megtanítjuk,  tudatosítjuk  a  női szervekhez  kapcsolódó   érzeteket,  fejlesztve  ezzel  az  öngyógyítás képességét.

A Nőijóga hozzásegít önmagunk megismeréséhez, elfogadásához, női mivoltunk teljesebb megéléséhez.


Tudnivalók

A medencefenék izomzata

A medencét alulról 3 rétegben izomlemez zárja le. Ez az egyetlen vízszintesen elhelyekzedő izomlemez akaratlagosan vezérelhető harántcsíkolt izmokból áll: tudatosan tudjuk összehúzni, megfeszíteni és elernyeszteni. Tudatos edzésük, karbantartásuk nélkül ez az izom is meggyengül, kórós esetben elsorvadhat.  A záróizmok mellett nagy felületű oldalra kiterjedő izmoknak, úgynevezett támasztóizmoknak fontos szerepük van a húgyhólyag, méhtest és a végbél felfüggesztésében és helyben tartásában.

A nők medencekimenetele szélesebb, ezért nagyobb területet kell áthidalniuk az izmoknak, és a rajtuk áthaladó három kivezető cső miatt szerkezete gyengébb a férfiakéhoz képest. Az alsó testáji nyílásainkat (végbél, hüvely, húgycső) magába foglaló testtájat orvosi szóval gátnak nevezik.

A medencefenék izmainak feladatai:
• alátámasztja a hasüri szerveket
• zárja a medence kimenetet
• nyitja - zárja és zárva tartja a húgycső és a végbél nyílását
• részt vesz a hüvely tónusának megtartásában
• a szülés során az egyes izomrétegek egymás felett
tetőcserépszerűen eltolódva „lágyrész toldalék-csövet” hoznak létre, amely lehetővé teszi és elősegíti a magzat szülőcsatornán való áthaladását

Mi okozhatja a gát izomzatának meggyengülését?
• terhesség, szülés
• erőlködés vizelet- ill. székletürítés alkalmával
• székrekedés
• nehéz súlyok rendszeres emelgetése  
• krónikus köhögés (dohányzás, bronchitis, asthma)
• túlsúly, elhízás
• általában a mozgáshiány, mozgásszegény életmód
• stressz

Kinek ajánljuk a Női jógát?

- Egészségeseknek:
- akiknek gyenge a medence izomzata (megereszkedett szalagok, méh stb.)
- szülés előtt, akik gyermeket szeretnének
- szülés után, akiknek a terhesség alatt és szülés közben meggyengülhettek az alhasi izmai
- menopausa tüneteinek enyhítésére
- gyenge hüvely izomzattal rendelkezőknek (pl. levegős vagina)
- kötött, merev csípőjű hölgyeknek
- nehéz fizikai munkát végzőknek
- sportolóknak, akik rendszeresen szökdellnek vagy súlyt emelnek (pl. aerobik, futás stb.)
- erősen stresszes nőknek

- szexuális élet javítására

- Egészségügyi problémákra:

- görcsösen, rendszertelenül menstruálóknak

- inkontinenciára
- női szervi problémákra (petevezeték elzáródás, mioma stb.)
- aranyeres panaszokra

- szél, székletvisszatartási problémákra
- női hormonális gondokra