Okleveles, védjegyes jógaoktatói képzések

MagyarAngol

Iratkozz fel hírlevelünkre!







Honnan hallottál Központunkról?
 
Pócza Zsuzsanna

Pócza Zsuzsanna vagyok. Jelenleg gyógypedagógusként dolgozom egy budapesti szakiskolában.
Ahogy emlékszem, mindig is tanár szerettem volna lenni. Egy balatoni nyaralás alkalmával, amikor úgy 12 éves lehettem, magam köré gyűjtöttem a gyermekeket és összeállítottunk egy olyan műsort, mely nemcsak a szülők, hanem saját örömünk forrása is lett. Sok-sok elkalandozás után aztán pedagógus lett belőle. Első diplomám megszerzését követően még mindig úgy éreztem, tanulnom kell, hogy több támogatást tudjak adni a kezeim közé kerülő gyerkőcöknek. Időközben elkezdtem jógázni. Mikor először tettem chin mudrába a kezem, úgy éreztem, megérkeztem. Mindig ezt kerestem! Rendszeressé váltak gyakorlásaim, majd relaxációt tanultam és rátaláltam Csíki Mariann Gyermekjóga könyvére, mely elvezetett az oktatói képzésre.
Majd 2011-ben elvégeztem a Rainbow Kids Yoga Teacher Training képzést Cayetana Rodenas vezetésével, ahol nemcsak egy életreszóló élménnyel lettem gazdagabb, hanem végérvényesen bebizonyosodott számomra, hogy a jóga a legkomplexebb és legtökéletesebb módszer, mellyel a gyermekek egészséges fejlődését támogathatom.
Megérezni a jóga jótékony hatásait nem elég számomra. Szeretném továbbadni, megosztani mindazt, mit nekem ad a jóga gyakorlása. Szeretném, ha a gyermekjóga foglalkozások segíthetnék gyermekeinket abban, hogy erősebben, magabiztosabban tudjanak útjukon haladni és megélni a pillanatot, az élet sokszínűségét és csodáját.

Ovi-suli jóga

Szeretettel ajánlom figyelmébe a gyermekjóga foglalkozásokat, melyek egyszerre építik a gyermekek értelmi, érzelmi és spirituális intelligenciáját. A jógázó gyermekek a jóga és a mesék szimbólumrendszerén át a drámajáték segítségével megtapasztalhatják az elmélyülés, tudatosság állapotát. A foglalkozásokon az életkori sajátosságokhoz igazodva a légzéssel összekapcsolt mozgásos gyakorlatok közben, különböző állatok „bőrébe bújva” életre kell az utánzás, beleélés, a „mintha” helyzet átélése.
A gyermekek nyitottsága, természet közelisége, érdeklődése a játékok, mozgás iránt természetes jellemző. A jóga egységteremtő hatása lehetővé teszi, hogy a gyermekek felszabadult játékosság közben ismerkedjenek testükkel, lelkükkel, érzékleteikkel, lehetőségeikkel. A gyakorlatok aktivizálják az agyféltekéket és összehangolják azok működését, így a gyermekek tanulási képességei kiválóan fejlődnek. Mindezek mellett a jóga stresszoldó, feszültségcsökkentő hatásáról sem feledkezhetünk el. Az ötletes gyakorlatsorok, drámajátékok alkalmazása pedig önfeledt élményben részesíti a jógát gyakorló gyermeket.

A gyermekjóga korosztály szerinti felosztása:
• Ovijóga 3-6 éves korosztály számára, mely a gyógyító mozgás természetes örömével ajándékozza meg piciny gyermekeinket, miközben megtapasztalhatják a belső csend és nyugalom érzését úgy, hogy a számukra legfontosabb tevékenységet, a játékot sem kell nélkülözniük.
• Sulijóga 6-13 éves korosztály számára, mely már a légzéssel összekapcsolt mozgást, a belső tudatosságot és jelenlétet helyezi előtérbe. Az iskolai teljesítményt, koncentrációt, ellazulást segítő gyakorlatok mellett természetesen a játéknak továbbra is kiemelt helye van a foglalkozásokon. A testtudat fejlődésével párhuzamosan már egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az ászanák helyes kivitelezésére és a légzőgyakorlatok megfelelő gyakorlására.

A foglalkozások menete:
• köszöntés
• aum mantra éneklése
• masszírozás
• ászanák gyakorlása mesével és drámajátékkal
• relaxáció mesével
• légzőgyakorlatok
• pránayama
• koncentrációfejlesztő gyakorlatok
• páros jógagyakorlatok
• játék
• aum éneklése

Mi történhet még a jógafoglalkozásokon?
• beszélgetés az egészségről, testünk működéséről, a minket körülvevő és éltető környezetről, emberi kapcsolatainkról
• ismerkedés a jóga szimbólumrendszerével, filozófiájával (a Rádzsa-jóga lépcsőfokait követve)
• egészséges ételek készítése és közös étkezés
• mandala készítése.


Tini jóga

A tini jóga a felnőtt jóga kapuja! Egy olyan időszakon kíséri kézen fogva a „fiatal felnőttet”, mely talán a személyiségfejlődés legzavarosabb, legnehezebb időszaka. Az identitás keresésének fázisában, a felnőtté válás előtti utolsó lépcsőfokon a tinédzser olyan kérdésekre keresi a választ, mint a „Ki is vagyok én?”, „Mivé szeretnék válni?”, „Kire szeretnék
hasonlítani”? És természetesen foglakoztatja testének átalakulása is, mely sokszor ijesztő lehet számára. Ebben a nehéz, de mégis csodálatos időszakban a tini jóga egyfajta irányt mutat és támogat . A  jógázó serdülő közelebb kerül önmagához, önismeretében fejlődik, választ kap az őt foglalkoztató spirituális kérdésekre,  miközben elmélyed az élet szövevényes rengetegében. A jógát gyakorló tini teste könnyebben alkalmazkodik a benne lezajló változásokhoz, megerősödik, egyre egészségesebbé válik.