IKERLÁNG, LÉLEKTÁRS, DUÁLPÁR MEGTALÁLÁSA KURZUS 2010. MÁJUS 24. HÉTFŐ 10:00-18:00
Lelki társak, lélekpárok, ikerlelkek, duális lelkek... Ezekkel a kifejezésekkel emlegetik leggyakrabban azt a jelenséget, amikor két ember eleve elrendelt módon egymáshoz tartozik A lelki társak kifejezést leggyakrabban a szerelmi kapcsolatok vonatkozásában használják, holott érvényes lehet családi, baráti, sőt munkakapcsolatokra is, tehát az emberi kötődések mindenféle formájára. Ebből kiindulva elmondható, hogy egyetlen inkarnációnk során több lelki társra is lelhetünk az élet különféle területein.
„Az ikerláng energiája a te tükörkép energiád. Az ikerláng az, aki megtalálja a "másik felét" annak, amit keres. Az ikerláng energia nem feltétlenül partnerkapcsolat, mint a lélektárs. Sokkal inkább arról szól, hogy bizonyos célból összekerül két ember, hogy együtt létrehozzanak egy egészet, ami külön-külön hiányzik belőlük, mint lehetőség vagy cél. …… Néha az ikerlángok között is szerelmi viszony alakul ki, ám ha ez a helyzet, ez a nagyobb kép miatt van így... valamit együtt kell megvalósítaniuk. A lélektársak az öröm, és az élet kiterjedésének megtapasztalása miatt vannak együtt. Az ikerlángok kapcsolata arról szól, hogy közösen létrehozzanak valamit, amire egyikőjük sem lenne képes egyedül. A lélektárs és az ikerláng ugyanaz a személy is lehet! Ha ez történik, az valóban nyilvánvaló. „
 Hogyan találom meg Őt? Lélekpárod megtalálásának több módja is van: - A legbiztosabb, ha elindulsz és megkeresed. De persze nem kívül a világban, össze-vissza kutakodva, hanem inkább Önmagadban meglelve hiányzó másik feledet! Lélekpárunk megtalálásához az - "Ahogy bent, úgy kint." - Univerzum törvényt használjuk fel. Ha valamit megtalálsz saját belső; világodban, akkor azt be fogod vonzani a külvilágból is. Vagyis, ha megtalálod magadban nemiséged másik felét, akkor bevonzod a hozzád illő; partnert a világból, méghozzá a legtökéletesebbet! Ehhez nyújt segítséget ez a tanfolyam!
További információ, s a témában fellelhető anyagok:
Jelentkezés: 06-70-516-88-70
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
http://kryonikozvetitesek.blogspot.com/
AnahitaJóga és Szellemi Központ 1051. Falk Miksa utca 30- III. /3. kapucsengő: jóga
Bessimeon: "Az Öröm Attasé" :) |