Brunner Babett
Okj-s Sportoktató, Gerincjóga és Hatha Jóga oktató
Életem első jógaórája igen érdekes tapasztalat volt: hirtelen letisztult és értelmet nyert addigi életem minden kusza sorsfonala. Rájöttem, hogy ide vezetett minden döntésem, még ha némelyik rossz választásnak is tűnt az adott pillanatban- a jóga egységében összefonódott minden, amiről addig azt hittem, összeférhetetlen ellentét.
Bár egész életemben fontos szerepe volt a mozgásnak, valahogy sosem jutott eszembe, hogy ezzel foglalkozzak. Az írást, mint az önkifejezés útját megcélozva jelentkeztem az ELTE BTK kommunikáció és médiatudomány szakára, miközben a MOME textil-szakára, a világ körbeutazására, a buddhista szerzetesek bölcsességének megszerzésére és a világ megmentésére vágyakoztam, na meg persze az élet nagy kérdéseire kerestem a válaszokat.
Egyetemi éveim alatt lehetőségem nyílt egy kicsit jobban elmélyedni a buddhista filozófiában, mely igen nagy hatással volt az életemre . Ezzel párhuzamosan az önkifejezésre való törekvésem is átalakult: már nem azt tartottam fontosnak, hogy megmutassam az embereknek, "ÉN" milyen szűrőn át látom a világot, hanem azt, hogy egy olyan közvetítő, "csatorna" legyek, amelyen keresztül ahhoz a tudáshoz, tapasztalathoz kerülhet közelebb mindenki, amire neki épp szüksége van. Amikor megismerkedtem a jógával, azonnal tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni életem hátralévő részében, hiszen ez egy olyan eszköz, amely minden szinten, minden embernek segíthet: annak is, akinek a háta fáj, annak is, aki erősödni, nyújtani, vagy épp csak kikapcsolódni szeretne, de annak is, aki mélyebb megértésre vágyik, vagy épp az élet alapvető kérdéseire keresi a választ.
|