Okleveles, védjegyes jógaoktatói képzések

MagyarAngol

Iratkozz fel hírlevelünkre!







Honnan hallottál Központunkról?
 
Boros Attila

Boros Attila vagyok.

Megkaptam a saját szerepeimet az Életnek nevezett
színháztól én is, mint mindenki más. A szabadságtudat
viszont mindig is fontos volt számomra, így ezekből a
szerepekből gyakran próbáltam kitörni. Egyrészt
jártam és éltem más földrészeken, a világ keleti- és
nyugati felén egyaránt, hogy a külső határok
ne korlátozzanak, másrészt foglalkoztam önismerettel,
személyiségfejlesztéssel, agykontrollal, és mindennel,
ami által a belső határaimat tudtam tágítani. A jógához is
így érkeztem meg néhány éve, számomra fontos
embereken keresztül.

A jóga mindenkinek mást jelent. Egyeseknek testmozgás, egészségmegőrző- és javító mozgásforma, másoknak filozófia, a belső fejlődés és a tudatosodás útja. Ami közös bennünk, hogy egy saját megtapasztaláson alapuló úton járunk, mely közelebb juttat az egyensúlyi állapothoz, testi, lelki és tudati szinten egyaránt. A gyakorlás során ledőlnek, a sokszor saját magunk által épített falak, melyek csapdában tartják testünket betegségekkel, és csapdában tartják belső szabadságunkat is, a tévhitek, illúziók, és az ezek miatt kialakult viselkedésmintáink által.

A tudomány és a pszichológia még nem ért mindent. A létezésnek ettől még megvannak a maga törvényei és titkai. Nem kell mindegyiknek a végére járnunk, csupán nyitottnak lenni a befogadásukra. Így mindenki pont annyit fog megtapasztalni a jóga által, amennyire éppen készen áll. 

Minden, amit az Élethez tudnunk kell, már itt van előttünk…

Jó utat!