|
Kedves Várandós Kismama!
A „Finom- Hangolás”várandós anyukáknak szóló programunk elsődleges célja, hogy közted és
születendő gyermekedközött kialakulhasson egy finom, egymásra hangolt kapcsolat, és még
harmonikusabb legyen a márelkezdődött együttélésetek.
Egy testben két (néhatöbb.) lélek összehangolódását, egymás megismerését és egy harmonikus közös
útra segítését tűztük kicélul. A Benned zajló folyamatok megértését, az anyasággal kapcsolatos élmények
(örömök és nehézségek)megélését szeretnénk támogatni úgy, hogy azok elősegítsék a gyermekeddel
való kapcsolat felvételétés kialakítását.
Csoportos találkozásainkalkalmával játékos gyakorlatokon, relaxációs élményeken és vezetett
meditációkon keresztüljárjuk körbe az alábbi témákat. Hisszük, hogy ez a módszertan teret enged mind
az egyéni élményeknek, mindpedig - a csoportos élményeknek köszönhetően - az egymás
tapasztalataiból valótanulásnak.
A hét alkalom során azalábbi témaköröket öleli fel a program:
• Ismerkedés; egymásrahangolódás – csoporttá alakulás, a program bemutatása, relaxációs
technikák megismerése
• Én, mint anya –Átalakulóban a testem, a lelkem
• Elvárásaim, fenntartásaimmagammal és gyermekemmel kapcsolatban – örömök és félelmek
hálójában
• Kapcsolatfelvétel a születendő.gyermekkel – A lelki kapocs megalkotása, megismerése,
hasznosítása
• Partneri kapcsolatkialakítása – Mit tanítok én Neki, mit tanít . nekem. Apa és én, együtt,
egymással. Szerepek.
• Szül(et)és – Búcsú apocaktól, a babától. Az elbúcsúzás technikájának megismerése. Útravaló.
Taktikák és praktikák.
• Újjászületés – élet aszül(et)és után; zárás – Én és a babám, út az ‚ismerve‘. Visszatérés a
mindennapokba, anyaként,nőként. Baby blues.
Ebben segítünk Neked:
• A szül(et)és élményét,illetve a szül(et)ést követ. időszakot jelentősen megkönnyítik a tanultak.
• Megtanulsz figyelni atestedre, a testedben zajló folyamatokra és a benned növekvő. kisbabára.
• Van egy intim és bizalmilégkör, egy kis csoport, ahol adunk, ahol adhatsz és kaphatsz
ismereteket, érzelmeket,élményeket és támogatást.
Az első. alkalmat„előszobának” tekintjük, amikor lehetőséged nyílik megismerni a csoportot, a
módszertant és perszeminket, a program vezetőit. Ezért a program költségét csak akkor kellbefizetned, a
második alkalommal, ha úgydöntesz, szívesen finom- hangolnál velünk.
A hét alkalmon valórészvétel költsége 25.000Ft.
Reméljük, programunkelnyerte tetszésedet, és Veled együtt kezdhetjük el ezt az utazást.
Ha így van, kérjük,jelentkezz az alábbi telefonszámok vagy e-mail-ek valamelyikén!
Szeretettel,
Bíró Kata Szücs Orsi
30-210-4200 30-820-7210
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Néhány gondolat a programról Kismamáinktól:
„Sokat gondolkoztam rajta,hogy vajon mikor jó elkezdeni a hangolódást. Ahogy arról
beszéltünk is, gondolom,hogy teljesen más és talán kicsit nehezebb néhány hetesen, mert a
fizikai érzések még nemsegítenek be az észlelésbe. Mégis azt gondolom, hogy jó volt így, mert
egyrészt nagyon sokatsegítettetek nekem abban, hogy tudatosítsam magamban, érezzem jobban
azt, hogy már most is anyavagyok. Másrészt meg gondolom, hogy minél előbb kezdjük meg a
kapcsolatfelvételt, annálmélyebb kötelék tud kiépülni a szülésig. Úh. most lelkesen építem
tovább.”
"Szeretném megköszönniNektek mindazt a lelki támaszt, irányt amit kaptam/kaptunk N-al együtt
Tőletek!"
"Köszönjük Orsi és Kata"
„Én azért is vágtam bele,mert tudom, hogy a relaxáció - meditáció működik, és úgy is működik,
ha az emberelsőre-másodikra-harmadikra még nem feltétlenül hisz benne (nekem kellett 2 év
hozzá...egy csomó sajáttapasztalattal).
Ami nekem nagyon tetszett aprogramban, az a Ti hozzáállásotok és elkötelezettségetek, hitetek,
amely igazán hitelessétette szerintem mindenki számára azt, hogy nem csak a materiális, hanem
a lelki - belső. folyamatokis befolyásolhatók, s.t kezdeném azzal, hogy megismerhetők, még
akkor is, ha időnkéntijesztőnek, meglepőnek tűnnek. Mondjuk a hitetek nélkül ez a program
"nem is jöhetett volnalétre" :-).
Amit én még Tőletektanultam a sok nagyon hasznos ismereten kívül, hogy merjek még nyitottabb
lenni a saját lelkemüzeneteinek megismeréséhez, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ez sem
annyira egyszer. ésegyértelmű.. Mindkettőtökből sugárzik a teljes belső. lelki harmónia, én ezen
a szinten még nem járok, decélom ezt elérni.“
„Kata, Orsi, Nektekszeretném ismét megköszönni a közös együttléteinket, nekem nagyon
élvezetes kikapcsolódás éstanulás volt, a meditációs készségemet azóta is igyekszem fejleszteni,
olykor sikeresebb, olykorkevésbé sikeres próbálkozásokkal. De mindenképpen kedvvel és
akarással, mert szerintem enélkül nem is érdemes a témába vágni!“
“…most is rajtam/velem van,amit az (utolsó) foglalkozáso(ko)n kaptuk.”

|