Erdei Andi

AndiA mozgás gyermekkorom óta meghatározó részét képezi az életemnek. Számos mozgásformát kipróbáltam, ezek közül sok éven keresztül a tánc volt meghatározó az életemben. Mellette viszonylag elég fiatalon - depressziós lettem - elindultam egy önismereti úton, végigjártam több önismereti utat, meghallgattam sok tanítót, elolvastam rengeteg könyvet. Így jutottam el pár évvel ezelőtt a jógához, amely magával ragadott a maga harmóniájával, tudatosságával, kidolgozott rendszerével. Ebben tudtam egyesíteni mindazt, aki én vagyok, ami számomra fontos, a mozgást, önismeretet, spiritualitást, fejlődést. Sokat tanultam tanáraimtól és teszem ezt most is, hogy tudásom folyamatosan bővüljön.

A jóga gyakorlása nekem egyfajta stabilitást, egyensúlyt ad, figyelmet önmagamra, jelenlétet, ilyenkor csak én vagyok, minden egyéb lényegtelenné válik. Egyfajta testi és lelki önterápia. A jógaórán megélteket – mint a türelem, megengedés, megértés, nyugalom, tudatosság, koncentráció – pedig igyekszem beilleszteni a mindennapi életembe is, és egy jó viszonyban élni önmagammal.

Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, tanítóként, tanárként sok évig dolgoztam iskolában, szinte minden korosztállyal foglalkoztam már, de mégsem éreztem magam a helyemen, másra vágytam. Majd hosszú évek után minden félelmem ellenére otthagytam az iskolai tanítást, és úgy döntöttem, elindulok egy olyan úton, ami még számomra is ismeretlen, de vonz, és megadom magamnak az esélyt arra, hogy megvalósítsam mindazt, ami bennem van. Így elkezdtem először gyerekeknek, majd felnőtteknek is jógát tanítani.

Célom, hogy az utam során megszerzett tudást, tapasztalatokat megosszam Veled és, hogy egy biztonságos, megengedő közegben gyakorolj önmagad megismeréséért és fejlesztéséért, amit által elérhetsz egy nyugodtabb, tudatosabb életet!

 


Erdei Andi's Classes

Monday
[:hu]19:30-21:00[:]Ahimszá jógaMoon Room

This website uses cookies to improve your experience. We'll assume you're ok with this, but you can opt-out if you wish. Privacy & Cookies Policy

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás