Blog

Suli jóga

(7-12 éves korig)

Az iskolai élet nagy változást idéz elő a gyermek életében. Míg az óvodában a mozgáson és a játékon van a hangsúly, addig az iskolába érkezve az ülés és a tanulás veszik át a szerepet. A gyerekek sok esetben nehezen felelnek meg a feléjük támasztott egyre nagyobb követelményeknek, amitől nő a szorongásuk és következetesen romlanak a tanulmányi eredmények.

A mai gyerekek sokat ülnek a számítógép vagy a TV előtt és az okos eszközök rendkívül nagy szerepet töltenek be életükben. A feléjük áramló korlátlan információ és inger mennyiség egyáltalán nem támogatja a harmonikus testi - lelki fejlődésüket, sőt. Sok esetben egyensúlytalanságot és idegrendszeri fejletlenséget, elégtelen koncentrációs képességet eredményez.

A gyermekjóga gyakorlatai nagyban segítik a gyermekek iskolás korú éveinek kiegyensúlyozott megélését és képesek a prevenció mellett helyreállítani a már esetlegesen kialakult rendellenességeket is. A mozgásfejlesztés már magasabb szinten épül be az órákba ennél a korosztálynál. Az iskoláskorú jóga fő feladatai közé tartozik a helyes ülés, testtartás és járás elsajátítása, ami döntő jelentőséggel bír a később kialakuló gerincproblémák megelőzésében. Az ászana gyakorlás ebben a korban a gerincmenti izomzat és általában a törzs izmainak megerősítésére fekteti a hangsúlyt, ami nagy jelentőséggel bír nem csak fizikai – stabilitás, helyes testtartás, de lelki szinten is – önbizalom, kitartás, akaraterő. A meditációt előkészítő játékok a koncentrációs képesség és a memória fejlesztését célozzák. A relaxációs gyakorlatok pedig hatékony stresszkezelési technikákkal látják el a gyerekeket.

A suli jóga összességében olyan élményben részesíti a gyerekeket, ami nagyban hozzájárul érzelmi intelligenciájuk fejlődéséhez és ez remek táptalajul szolgál majd a boldog és harmonikus, kiteljesedett felnőtt élethez.

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás